Goan Places, Familiar Faces #2 – Beszámoló Goáról

Goa az univerzális hullámhossz sugárútja – Ray Castle

Hol is hagytuk el? A múlt héten beszámoltunk idei első, hardcore fesztiváljáró és -lakó mértékkel számolva is sűrű goa-i napunkról. Cikkünk végén odanyilatkoztunk: az itt töltött idő nem meglepő módon erős hasonlóságot mutat a fesztiválok mindennapjaival. Kijelentésünk elsőre tán egy kissé elragadtatott, laza árukapcsolásnak tűnhet; reméljük, további beszámolónk még inkább alátámasztja majd teóriánkat.

Utazó megérkezik hát haza, szépen bekezd, rápihen és kipihen. Pihenne. Köldököt nézne, nyalogatná az évközben és az első napokban szerzett kellemesen sajgó sebeket, ám a rutinosak, a beavatottak, a hardcore travellerek percenként bombázzák a kötelező programajánlókkal. Képzavar? Nos, Utazó is pontosan annak érzi, nem azért jött ő ide, hogy bárki okostojások neki megmondják, mit is kéne csinálni. „Különben is, három óra van, hova a nagy sietség?” – mond, miközben nagy erőfeszítéssel meghozza a nap addigi legnehezebb döntését, és egy jeges vodka-limonádé mellett teszi le a voksát a gintonik ellenében. Ahogy a buddhamag.org vezető publicistája, Kai világosan megírta nemrég megjelent, Arambolban kelt cikkében: „A mai program: semmi.”

A baj azonban már megtörtént: a ‘lemaradok valamiről’ érzése már el van ültetve a fejekben. Így nagy nehezen megadjuk és alávetjük magunkat az erősebb akaratnak. Ennyit arról, hogy az első részben azt írtuk, itt nincs timetable…

Anjuna Flea Market / Bolhapiac

Az egyik ilyen kihagyhatatlan kaland tárgya az anjunai-i (bolha)piac. E sorok írója az előzőekben ármánnyal és csellel (többnyire holmi Delhi Belly-re hivatkozva) ügyesen elhárította a 35 fokban történő shoppingolás kecsegtető lehetőségét; ám amit a Sors rendelt, azon jobb túl lenni; egyébként is, van a kisnoteszben néhány oldalni családi-baráti megrendelés tartós fogyasztási cikkekre, legalább azt is letudjuk.

Csak hát hogy az alkudozás. Arra ott van az árcédula nem? Ha olcsóbbat akarunk, akkor leértékeléskor megyünk, vagy second-hand-be, értem? Szerencsétlenkedésünkből a vérbeli marketfreak ment ki: éppen akkor perdül oda, amikor már rámondanánk a szerintünk kimondottan jutányos árra az áment. Ő még a felére lealkudja…

Igaz vagy nem, a legenda úgy tartja, hogy a piacot az exodusba menekülő hippik egyik úttörője, az első freak, Eight-Finger Eddie alapította, hogy az itt időző megszorult vagy megélhetést kereső eltántorgóknak legyen egy helyük, ahol cserélgethetik javaikat, némi ellenszolgáltatásért piercienget szúrhatnak, tetoválhatnak vagy rasztásíthatnak. De az intézmény legfőképpen a kellemes együtlét jegyében fogant. Bizony, a bolhapiac mint rendesen, szociális térként sem elhanyagolható hely, mi magunk hamar belefáradván a vásárlás és az alkudozás gyötrelmeibe, hagyjuk az erősebb nemet érvényesülni és az egyik alkalmi becsületvesztőben keresünk menedéket, ahol a helyi lét könnyűségének elengedhetetlen kellékével, egy jéghideg (állítólag némi szappannal is beütött) Kingfisher sörrel gyógyítjuk a férfiasságunkon esett sérülést. A másik sarokról még idehallik kedvenc kolléganőnk kacaja, amint éppen a kétségbeesésbe taszajtja az egyik, amúgy kemény alkuszokhoz szokott helyi árust, nevetségesnek titulálva 100 rúpiás ajánlatát. Nem gyengéknek való vidék ez…

A piacon lényegében minden kapható, a 16 féle fűszerből álló látványos egységcsomagtól a másolt CD-n, a fröccsöntött Ganesha és Shiva szobrokon, a szokás elefántos, OM-jeles alibabanadrágokon át a valódi, kézi készítésű tibeti csodákig.

Itt álljunk meg egy pillanatra: minden kapható, kivéve az olyan elhanyagolható, fölösleges apróságokat, mint például a hús, a hal vagy a zöldség. Nem egy Nagycsarnok. Ezért érdemes ellátogatni Mapusa-ba, ahol valódi piacon táthatjuk a szánkat, az árusok cseppet sem erőszakosak, és tényleg minden van. Azért arra figyeljünk oda, hogy ha összebarátkozunk néhány helyi fiatallal, akik készségesen elkalauzolnak mindket a piacon, a végén népes családjuk összes boltjában is illik venni valamit. De hát, itthon is meghívtuk volna őket egy italra, nem igaz? Meg hát, a jó barátság alapja a kölcsönös elfogadás. De vissza Anjuna-ra!

A piac belső része újabb időkaput nyit a nyári fesztiválokra, hiszen lényegében mindenki árul itt, akit ismerünk Európából. Egyszóval az ember gyanútlanul besétál egy trikóba és egy sortban az anjunai piacra és mire kijön, azon veszi észre magát, hogy egy Indian Spirit gatyát és egy Symbolica póló visel, lábán egy Flower of Life by Pleiadian ninjacipő, kezében meg a legbrutálabb Walla pulcsi figyel. A női versenyzők helyzetébe már bele sem merünk gondolni: nem túl alapos vizsgálódásunk során kb. 15 üzletet számoltunk meg, akikkel az elmúlt években találkoztunk már valahol…

Arpora Saturday Night Market / Éjszakai Piac

Ahogy azt mondani szokás, a szombati éjszakai piac ugyanez pepitában, ami már csak azért is helytálló, mert éjszaka sötét van és sokkal elviselhetőbb a tömeg amikor 26 fok alá süllyed a hőmérséklet. Az éjszakai menet: zene, kaja, pia, humor, móka, kacagás és piac. A hely és a hangulat olyan, mintha az Ozorai shopsoron járnánk, megtámogatva koncertekkel, az elengedhetetlen helyi erőkkel és sajátosságokkal. Rengeteg ismerős kajálda kitelepül, így jókat lehet enni, főként, hogy a kellemesebb idő, no meg egy-két jól irányzott koktél meghozza az étvágyat.
Akiben még ott dolgozik a vásárlási láz, az jópár olyan árusba belefuthat, akik nem aszalják magukat a nappali piacon. Jótanács: érdemes korán érkezni, amikor még kevesebben vannak, kényelmesebb úgy végigjárni, hogy nem taposnak fél percenként a lábunkra, és parkolót is könnyebb találni.

Az arpora-i piacnak egyébként idén konkurenciája akadt Small Vagator-on. Úgy hírlik némi törzsi villongás és telekügylet áll a háttérben; ottjártunkkor azonban kénytelenek voltunk nyugtázni, hogy az új helyszín egyelőre csak halovány árnyéka a legendás elődnek, ám ez India, ahol bármi megtörténhet.

One Day in Goa: O.Z.O.R.A. Festival 2014 Official Movie Premiere party, Shiva Valley, Anjuna Beach

Ahogy virtuális listánkon lassanként pipáljuk ki sorban a teendőket, elérkezünk a legkellemesebb kötelezettséghez, ami évek óta goa-i napjaink fénypontja: az Ozora-bulihoz, a Shiva Valleyben. A hely a környék egyik legkedveltebb tengerparti bárja, rendes napja kedd, amikor hétről-hétre frenetikus hangulatú bulit tartanak, keresve sem találhatnánk hát jobb helyet az Ozora-film éves premierjére. A szokásos heti party Ozora-kompatibilissé hangolása idén sem maradt el: a dekóért és a látványért most is TRIXX és a Pumpui feleltek közösen; a természetes szövetségeseket a helyi erők és a lelkes barátok népes tábora erősítette. Az esti vetítésbe pedig szokás szerint beszállt a goa-i psytrance szcéna kedvenc VJ-je, Sam Alienvision is.

Az eseményt az indiai Thaalavattam koncertje vezette föl, kinek mottója: „Reduce. Reuse. Recycle.” (kb: Csökkentés. Újrafelhasználás. Újrahasznosítás.) A zenész hitvallása kivételesen nem a remixkultúrára vonatkozik, Montry ugyanis hulladékból készíti hangszereit. Amikor életet lehel csövekből és szemeteskukából készült instrumentjeibe, olyan kemény trance-t hallhatunk, hogy a lassan gyülekező közönség már délután ízelítőt kap az éjszakára időzített húzósnak ígérkező hangulatból. Aki lemaradt Thaalavattam év eleji magyarországi vagy az itt tárgyalt anjuna-i fellépéséről, az nyáron meghallgathatja majd élőben a Dragon Nest színpadán.

Ahogy mindig, a várva-várt film autentikus környezetben való megtekintése idén is az egyik leglibabőrösebb epikus fejezete az év első felének. Főként úgy, hogy a már szépen gyarapodó társaságban folyamatosan fölhangzanak az örömsikolyok, füttyök és tapsok, hiszen a több mint 1500 képből összerakott film-kaleidoszkóp darabkáiból több tucat arc a helyszínen tartózkodik – és nem csak a fellépőkről beszélünk. Bizony, ha minden ismerős láttán koccintottunk volna, nem sokat érzékeltünk volna a vetítés után kezdődő elsöprő erejű partyból.

A világban itt-ott fölbukkanó ‘One Day in’-sorozat rezidensei (Celli, Dickster, Justin Chaos, Wegha, Tristan), a Shiva Valley házigazdái, Nigel és Rowan és a darkpsy-keresztapa Guiseppe mellett nagy örömmel és élvezettel hallgattuk az utóbbi év személyes nagy kedvenceit, Fagin’s Reject és Martian Arts szettjeit, valamint az ijesztően sokoldalú radiOzora szerkesztő, Tsubi fellépését, akik jóval több mint 5000 idezarándokolt partyzónak szolgáltatták a talpalávalót – kivilágos kivirradatig, majd azon is túl, egészen délelőtt tízig. A ‘One Day in Tokyo’ után újra jólesően nyugtázhattuk, milyen hatalmas is a psychedelic család.

Miután kihevertük a két naposra duzzadt One Day-t, irányba vesszük a igazi hippik fellegvárát, Arambolt. Az odavezető út nem csak a szépségével hódít: az első közlekedésre valóban alkalmas útszakasz, amivel találkozunk.

Arambol

Tekintve, hogy egyre inkább immunisak vagyunk a vásárlásra, közönyösen vesszük tudomásul, hogy megint egy majd fél kilóméteres, végtelennek tűnő bazársoron kell átverekednünk magunkat. Ezt csak a legendás arambol-i /Sweet Water Lake/ Édesvízi tóhoz vezető sziklaoldalba vájt szerpentin űbereli, ahol szó szerint a az üzleteken keresztül vezet az út célunk felé.

Gauri Gharpure, a Goa Streets oldal szerzőjének kiváló 2013-as riportjából pl. világosan kiderül, hogy a tó mellett tanyázó kommuna 1965-ben, a tengerparton részegen tivornyázó turisták ellenében települt a természet lágy ölébe, ahova naponta egyszer egy fiú zöldséget és gyümölcsött vitt nekik, miközben a tó vízéből oltották szomjukat.

A tó még ma is működik, bár a fürdés, pláne az édesvízfogyasztás nem ajánlott. Utóbbit különben is kikérjük magunknak, így mire körbejárjuk a környéket, megnézzük a hatalmas banyan-fát meg a híres, a hippi-fölfogásról sokat eláruló ‘pénz követ’ („Adj, ha tudsz – vegyél el, ha szükséged van rá.”) erősen kitikkadunk.

A bennfentesség jóleső érzésével ülünk le az OM Star bárba (melegen ajánlották barátaink), ahol a naplementében elköltjük kiváló friss rákkal készített kókuszos curry-ből és sajátosan értelmezett sonkás pizzából álló estebédünket. Ami az arambol-i strandon számunkra újdonság, hogy minden parti hely egyben szállást is kínál, így irigységgel vegyes jóérzéssel gondolunk bele, milyen lehet ébredéskor egyenesen az Arab tenger hullámaiba sétálni. Sajnos nem látjuk a híres sokszereplős tűzzsonglőr szabadfogalalkozást, vagy mi keressük rossz helyen, vagy ma nem jöttek el…

A robogóhoz menet visszafelé azért még veszünk pár gyönyörű porcelán fiókgombot (!) gombokért, majd elindulunk az éjszakába. Ahogy gurulunk ki a főútra, bejelentkezik Kai kolléga, ám nekünk sajnos stábgyűlésünk lévén nem tudunk már maradni, de megígérjük, hogy a napokban újra eljövünk.

Ahogy azt fentebb írtuk: sokak szerint Arambol a hippik utolsó igazi végvára: első látogatásunkkor ebből mi nem sokat tapasztaltunk. Megvan viszont a magunk elképzelése korunk hippiségéről, a hippiskedésről, és ennek lenyomata a saját valóságunkban állandó bázisunktól mintegy fél percre található. Így az esti összejövetel folytatásaként összeszedjük aki kapható, és lemegyünk Chapora.

Chapora

Chapora minden bizonnyal a Bermuda-háromszöghöz hasonló mágneses térben épülhetett, ti. a lényegében egy szűk kis utcából álló településen teljesen megállt az idő. Amikor először látogattunk ide, elsétálva az éjszaka dolgozó úri szabó és a szintén sötédés után is nyitva tartó borbélyüzlet mellett, azonnal az időtlenség csodálatos érzése kerített hatalmába. Ezt a beragadt-a-kazetta-a-deckbe hangulatot csak fokozta, amikor a Paulos Antique Bar mellett elsétálva egy Jefferson Airplane szám hangjai ütötték meg a fülünket.

E sorok írója bárhova vetődjön a világban, első dolga beülni egy helyi vendéglátóegységbe, mondjuk úgy, egy kis időre elvegyülni, testközelből átérezni, milyenek is lennének ott hétköznapjai. Nos, Chapora olyan, mintha hazaérnénk: magunkfajta urbánus neo-hippi számára a közeg hazai viszonylatban leginkábba a Síp utca hangulatát idézi (a jelenleg szomorú módon nem üzemelő MixArt-tal az élen), csak Chapora sokkal sűrűbb. Telis-tele a fesztiválokról jól ismert kissé bogaras, ám szeretnivaló fiatalabb-idősebb freakekkel, akik el is végezték a lokálpatrióták dolgát, azaz a természetes kiválasztást, így aztán Chaporán lényegében minden helyet csak ajánlani tudunk: reggelizni pl. a Sunrise nevű kertben érdemes, kiválóak a tojásételek, ami mellé avokádós-sajtos toast dukál. Tengeri herkentyűben a nemes egyszerűséggel Welcome-nak elnevezett tetőterasz erős, de van orosz konyha is. Szintén szívesen ajánljuk a fönt már említett Parvati-főnök, Guiseppe által üzemeltetett egységet, ahol a japán konyha ínyencségei mellett artwork-öket, zenét és a világ egyik legjobb találmányát, méregerős japán szemcseppet is beszerezhetünk.

Személyes kedvencünk pedig, az idei év gasztronómiai meglepetése és befutója a török-görög zászlók alatt hajózó Olive ételbár. A hely pontosan akkora, mint a lehető legkisebb shop egy fesztiválon: a fedélzeten, melyet két kinyújtott karjával átér, Christos tálal, míg a tatban a konyhát kedvese, Gozde viszi. (Ezúton szeretnénk kifejezni azon vágyunkat, hogy minél több fesztiválon viszontláthassuk őket.) A kínálat: megszámlálhatatlan vegetáriánus fogás a két kultúra legfinomabb ízeiből. Érdemes másodmagunkkal érkezni, mert így két vegyes tálat kérve majdnem mindenből jut egy-két falat az ízorgiából. Az ülőhelyek száma is erősen korlátozott a három rendelkezésre álló kis asztalnál. Ez azonban csak erősíti a sok jó ember jó helyen érzésünket, érdemes azonban fél szemmel az utcát figyelni, mert a sok zöldség szó szerint úgy járhat, hogy ha nem vagyunk résen, megeszi a tehén.

Otthonról haza

Lassan a végére érünk két részesre duzzadt beszámolónknak. Magyarországon a psytrance szcéna résztvevőit a mai napig ‘goás’-oknak nevezik. Vizsgálódásaink erősítenek abban a hitünkben, hogy ez több mint helyénvaló.

Aki csak teheti, látogasson el egyszer a legkisebb indiai tartományba. Amennyiben ideje engedi, utazgasson a környéken, nézzen meg minél több helyet, szívja magába a hely szellemét. A legfontosabb azonban, hogy ne pörögjétek túl a dolgokat, mert elvész a lényeg. Ahogy a fesztivállétben kevésbé jártas ismerőseinknek javasoltuk már számtalanszor: üljünk le az arcok közé, nézzük meg a naplementét, engedjük át magunkat a pillanatnak, amely az örökkévalóságba nyúlik. Egyéb szabály nincs.

–olrajtovics–

(Ez úton szeretnénk köszönetet mondani Mtrixism Is kolléganőnek, aki a vásárlás és a cikkírás ideje alatt is támogatott és kalauzolt minket a piac veszélyes világában.)

A cikk eredetileg az Ozorian Prophet számára íródott.